„Addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik” – avagy a folyamatos fejlődés határdinamikája
A rendszerek nem az igazságra, hanem a működőképességre reagálnak – a valódi minőségi szintemelkedés nem proaktív fejlesztésből, hanem a működésképtelenség elviselhetetlenné válásából (beavatkozási küszöb) születik, és ahol a rendszerépítészek (system architects) megjelennek, ott a korsó már eltört.
• A rendszerlogika három pillére: működés megakadása, exponenciális költségnövekedés, legitimitás sérülése – ezek egyike sem morális vagy szakmai kérdés, hanem túlélési küszöb.
• A folyamatos fejlődés ma már nem a valódi minőségi szintemelkedést szolgálja, hanem a rendszerlogika kitámasztását – a szabványosítás és a mérhetőség mögé rejtve elvesztette eredeti tanulásalapú jelentését.
• A rendszerépítészek (akik a látható 50% mellett a mély strukturális 50%-t is látják) akkor jelennek meg, amikor a megtartó kompetencia már kiszóródott – ők nem megoldást adnak, hanem átjárót a problématérből a megoldástérbe.
A részletek tervezése menti meg a projektet – avagy kár szembemenni a törvényszerűségekkel
A projekttervezés nem bürokratikus akadály, hanem egy virtuális próbafutam, ahol a feladatok, költségek, hatások és kockázatok feltérképezése az egyetlen biztosíték arra, hogy a megvalósítás ne egy kaotikus és erőforrás-égető probléma cunamivá váljon.
• A feladatlista és folyamatáttekintés kényszerít a projekt végiggondolására – ennek hiánya determinálja a bukást, mert időt, költséget és kompetenciát sem lehet tervezni.
• A költség-haszon, hatás- és kockázatelemzés nem opcionális; a feketedoboz modell értelmében a be nem táplált kockázatok az outputban garantáltan megjelennek.
• A szcenáriótervezés (legjobb–optimális–legrosszabb) segít a becslések kitámasztásában, és a nettó időtartamokat bruttóvá alakítva (szorzókkal) közelíti a valóságot.