Tőled lesz sikeres a vállalatod, projekted, rendszered, részleged, folyamatod, feladatod. Ha nem elsőre, akkor másodikra, vagy többedikre. Ezt jelenti az, hogy „felelősséget vállalunk önmagunkért”. Aki ezt a tézist érti, annak nem omik össze az élete a jövőben, de struktúrálisan, lépésről lépésre átalakul ott, ahol kell.
Ma egy belső indíttatásra írtam meg ezt a cikket, mert úgy éreztem, hogy valami előremutató állt össze a fejemben. A fő kérdés az, hogy
Ez az összegző azért kívánkozott ki belőlem, mert a vállalatokat egy fajta távolsággal kezelik az alapítójától, vezetőjétől, és meglátásom szerint túlmaterializálják egy egyensúlyi állapotból kimozdítva. De a cikk mondanivalója értelmezhető bármilyen vállalati rendszerre, folyamatra, projektre, mert aki egy vállalatot fel tud építeni, abban megvan minden, ami egy projekt, egy részleg, vagy folyamat felépítéséhez kell, tehát érdemes a maximális kompetencia halmazból vizsgálódni.
Azt tapasztaltam a saját mintáimon keresztül, hogy az a munka, rendszer, folyamat, egyéb, amit kiadok a kezemből, abban relevánsan közrejátszik az, ahogyan én a tudásomat és tapasztalataimat, valamint a megformáláshoz használt képességeimet használom. Vagyis az én jelenkori tanulságom az, hogy az minőségem határozza meg a munkám minőségét. Ez az állítás pedig negálva is igaz: Ugyanazzal a feladattal más embert megbízva, más minőséget kapunk. A vállalatépítés, projekt, rendszer, részleg vagy folyamat építés, fejlesztés szintén egy munka, amire ez a fajta megközelítés egy józan belátás mentén igaz kell, hogy legyen.
A kíváncsiságom és a rendszerezhetőség kedvéért meghallgattam 9 sikeres vezető pedocastját, vagy valamilyen videós nyilatkozatát azért, mert a közös mondanivalót kerestem. Miután meghallgattam a vállalkozókat, egy olyan érzés támadt bennem, hogy ezek az interjúk idegesítőek, mert megpróbálják szavakba öntetni a vállalkozókkal azt, amire korábban nem is figyeltek: Önmagukra a sikerükkel összefüggésben.
Az interjúk mindegyike szinte egy retrospektív elmélkedés, nem fókuszálnak a piaci törvényszerűségekre, mint a
A podcastok elején nincsenek definiálva a sikeresség mérhető mennyiségi- vagy minőségi tényezői, vagyis mi számít sikernek? Pénz, tartós vállalat, személyes beteljesülés, egyéb. Ezért a podcastok
A 9 vállalkozó nem tekinthető reprezentatív mintának, nem is én választottam ki őket, hanem a közösségi média felületeken elérhető, már leválogatott listából tudtam válogatni. Vagyis csak azok szólnak, akik feljöttek. Aki hasonló dolgokat csinált, de mégsem lett sikeres, azt senki sem kérdezi meg.
A válaszaik mögötti motivátorokat vagy háttér információkat sem ismerem, ezért annak engedek teret ebben az összegzőben, amit hallok, és megértek belőlük.
Előre is bocsájtom azt, hogy mindenkitől csak egy egy mondatos lényeget, eszenciát próbáltam meg kiszedni az egyszerűség kedvéért. Nem biztos, hogy jól találtam el a szándék szerinti összegzésüket.
(MERT: a matematikusok is ezért deriválnak és integrálnak mindent, a közgazdászok is ezért preferálják a kétdimenziós modelleket, a szövegértés és tömörítés is az egyszerűsítést és emészthetőséget támogatja).
Megmondom őszintén többükkel tudok mélyen azonosulni, mert a cégekben eltöltött idő alatt felszedett tapasztalataim, saját megéléseim, és tanulmányaim, kutatásaim sok egyezőséget mutatnak. De van köztük olyan is, akit nem látok letisztultnak és befejezettnek. Mivel ez egy rendszerező cikk, megpróbálom összegezni azt, amit mondanak:
Tehát az eszencia, amit megpróbálnak megfogalmazni: Az „Én” – aki vagyok, és ahogy használom magam (a tulajdonságaimat). „Van egy olyan összetételem, adottságom, aminek a segítségével sikerre tudtam vinni egy vállalatot”
A válaszokból kihallom azt, hogy nehezen tudják megfogni a sikerük kulcsát, mert a valóságban arra koncentráltak, amit csináltak, és nem arra, hogy éppen hova skálázható. Csak az interjúk nyomása okán volt szükségük egy fajta összegző és nosztalgikus önreflexióra annak érdekében, hogy a kérdésekre tudjanak válaszolni valami értelmesnek hangzót, ami az ő konklúziójukkal és az önazonosságukkal összhangban van. Az interjúk tehát számukra a külső, sikerességet jelentő elvárásokkal való összevetés önmaguk ismeretével
A kudarcok azért viselhetők el, mert elfogadják a cél érdekében a szükségszerű irányváltásokat. Nem magukon változtatnak, hanem annak a módját, ahogyan használják magukat (a tulajdonságaikat). Vagyis nem kell gyökeresen kell mássá válniuk, mint akik, csak egy számukra is elviselhető mértékben a tulajdonságaikon a rendeltetésszerű használatnak megfelelően kell állítani. Van, akinek sorozatos bukás kell, mert több tulajdonságon kell állítania, vagy ismételnie kell azért, hogy végre elvégezze a megfelelő átállításokat.
Azt, hogy ők tényleg sikeresnek tekintik e magukat minden nap, vitatom. A viszonyítás mutat rá számukra arra, hogy a valóságban ők sikeresek, mert a sikeresség írott és íratlan peremfeltételeinek megfeleltek és letették az asztalra kézzelfogható módon. Továbbá a podcastok interjúira ők lettek kiválasztva számomra ismeretlen szempontrendszer alapján, tehát a sikeres vállalkozó szereppel valaki(k) által szembesítve lettek és ebből a szerepből kellett válaszolniuk.
Nekik vagy nem egy sikeres vállalkozás a küldetésük, vagy még nem tanulták meg minden tulajdonságaikat a sikeresség érdekében jól használni, de folyamatban vannak
Az átmeneti tartósságot eredményez. Az alap nélküli ház előbb utóbb összeomlik. A sikeresség a vállalat növekedésével mozog együtt. A hirtelenségben, véletlenségben nincs folyamatosság, növekedés, fejlődés, sem küldetés vagy út. Nem fenntartható
Ők a mindenki által vágyott tökéletes értékesítők, és nem vállalatépítők, ami nem zárja ki azt, hogy valamikor vállalatot is építsenek
Ha nagyon kritikus akarok lenni, akkor mondhatjuk azt, hogy ezek az interjúk, és ennek a cikknek a mondanivalója egy „narratív illúzió”, hiszen az emberek szeretnek történeteket mesélni. A sikeres emberek egyszerű, tanulságos narratívát preferálnak, mert:
Steve Jobs is azt mondta, hogy „connecting the dots backwards” – visszatekintve minden logikusnak tűnik, de valójában akkor nem volt egyértelmű.
Ami miatt mégis elfogadom igazságnak a podcastokat, és hitelesnek az interjú válaszokat az az, hogy én magam sem tudom soha azt, hogy mennyire lesz sikeres az, amin dolgozom, de ugyanazzal az elköteleződéssel és erővel teszem, amit a sikeres vállalkozók próbáltak meg megfogalmazni. Törekszem önmagam maximalizálására, folyamatos önmegfejlődésére, ezért számomra nem létezik a kudarc vagy a bukás, csak egy félkész állapot. Mindig csak a feladatom befejezte után tudok összegzőt adni, addig nem is foglalkozom azzal, hogy külső sikertényezők mentén ki, hova skáláz engem vagy a munkám vagy nekem hova kéne skáláznom magam.
Volt vállalkozásom. A Covid, és egy rossz társ miatt buktam el, rengeteg pénzt is vesztettem. Mégis nosztalgikus visszatekintéssel tudom azt mondani, hogy ez a bukás kellett, amire nem tudok narratív illúzióként tekinteni, mert az utána következő életszakaszomban mostanáig sokkal jobb, inkább nekem valóbb, alkotóbb, inspirálóbb dolgok történtek velem és feladataim voltak. Nem gyászoltam. Nem bántam meg semmit, és nem cserélném el ezt az időszakot semmilyen sikeres vállalkozásért cserébe, mert így éltem meg a számomra valódi sikereket. Ha pedig a saját felelősségemet teszem a vállalkozásom bukása mögé egy összetett és mély önvizsgálat konklúziójaképpen, akkor az így hangzik: Ott rontottam el, hogy a kompetenciámat magam felé fordítottam a mások segítése helyett. Nekem ezt jelenti a „felelősség vállalás önmagamért”. És ez nem azt jelenti, hogy nem lesz több vállalkozásom, csak azt, hogy ha lesz, az nem így (motiváció, szándék, forma, profil).
Összesen: mindenki csak azt vigye el ebből, amivel azonosulni tud.
