Miért kell erről beszélni?

Ez nem egy standard menedzsment cikk, hanem az azt megelőző minőséget emelő előszoba. Minden vállalat egy minőséget képvisel, amely minőség a vállalat vezetőjének a tükre és lenyomata. A 2020-as évek a minőség és a nem minőség megkülönböztetéséről szól, és a minőség menti teljes átrendeződésről. Ahol a minőség nem valódi, az el fog tűnni. Ezért fontos az, hogy a vállalat fenntartása érdekében vezetőként is emelkedjünk egy minőségi szintet, különben egyszerűen mi magunk tüntetjük el a saját vállalatunkat.

Temérdek kiváló tanácsadó áll rendelkezésre a vállalatok megsegítésére a legkülönfélébb tematikák mentén. A vállalati és humán törvényszerűségek okán a valóságban, mind ugyazat tanítják. Ezért lenne helyük a világban, de a jelenlegi zajt már nem tudják túl kiabálni. Lehetnének jó együtműködések, de nem találkozik a szükség és a segítség, mert a hangsúlyos selfsales és selfmarketing, valamint az AI-al megiratott egységes szövegek között már nem tudjuk megkülönböztetni egymást. A túlzott homogenitás (az elit tér standard brand építési mintája, amiből csak az ember hiányzik: könyv -> online kurzus -> prémium workshopot -> „masterclass” rendezvény) miatt nem lehet „összerezegni” a szükségnek a segítséggel. Ahhoz, hogy ebben a zajban megtörténjen a találkozás, illetve a minőség és a nem minőség láthatóvá váljon, finomítani kell a kommunikációs formánkon. Ez nem más, mint a tudatosság, mint egy kiterjesztett információs térben való működés, amelyben az érzet a az új navigátor az adatokat és trnedeket felíró módon. 

Mit jelent ez? új nyelvet kell tanulni, új kommunikációs stílust kell tanulni, meg kell tanulni az információs teret nőni hagyni, az információt benne értelmezni, és helyesen használni. Ha ez megvan, láthatóvá válik a valódi minőség és ki tudjuk szűrni a homogenitásban azt, amire nekünk szükségünk van. Ebben az iskolában viszont mi vagyunk a tanár és a tanuló egyben. Az új képesítésünk neve pedig: „Hazugságszűrő” vagy a „Mindent látó szem”. 

És mindezt miért? Önmagunkért és mindenért, ami értékes számunkra

Minimalista szemantikai nemértem

Sokan használjuk ezt a kifejezést, de meglátásom szerint nem elegen. Definíciós szinten nehéz mögé egy meghatározást társítani, mert ez a fogalom inkább tapasztalati úton egy fajta felismerése és megértése a saját létezésünknek. 

Az a tény, hogy az emberiség amúgy halad egy tudatosság emelkedés irányába, mindenképpen pozitív üzenet. Mégis furfangos módon, amikor cikkekkel találkozom különösen magyar szerzőktől, a „mindfulness” kifejezést használják. Nem értem egyrészt azt, hogy miért angol kifejezéssel dolgozunk magyarként a témával, másrészt miért érdemes torzítani és deriválni a „consciousness” kifejezést. Elképzeléseim szerint, aki erről cikket ír, már tapasztalata is van, amit szeretne megosztani. A tudományos elfogadás nehezen engedi be a tapasztalás általi megfigyeléseket, kivéve, ha azok tervezett és moderált ember kísérletekre alapulnak. Ezért itt van egy ismételt, tapasztalati alapú értelmezés kísérlet beállva a többiek mögé a sorba. 

A tudatosság ismérvei és tévedések

A közösségi média platformokon egyre inkább találkozom azzal, hogy vezetők megpróbálják „tudatosan” kezelni és menedzselni a tetteiket és a döntéseiket. Sőt lassan konkrét peer csoportok képződnek az online térben, ahol a nehézségeiket osztják meg. Akivel pedig a nehézség kimondása őszinteségnek hat, ott az együttérzés megformálja a hamis illúziót.

Gyakran összekeverik a tudatosságot azzal, hogy ha egy döntést ismert peremfeltételek mentén hozunk meg, akkor az egy tudatos választás. Csak az a baj ezzel, hogy a peremfeltételek egyben korlátozó feltételek is, amelyek egyszerűen további információt zárnak ki és simán elvezetnek egy „rossz” döntéshez.

Azt sem értem pl. hogy miért szeretjük a témában a „sérülékeny” kifejezést, amikor ilyen nincs. Amikor ezt a kifejezést használjuk, akkor már átmentünk egy bizonyos transzformációs szakaszon, ahol nem tudunk mást tenni, mint kísérleti jelleggel beleállni a valódi értékeinkbe, akik vagyunk. Ebben a beleállásban pedig kiütközhetnek a környezettel való érték különbségek, melyek konfliktushoz vezethetnek és ahol igen… falba ütközhetünk…. A konfliktusok pedig maguk a határok, ahol vagy van egyezés a környezettel, vagy nincs. Amikor tehát sérülékenységről beszélünk, az egy fajta félelem az elutasítástól, és a megengedő konfliktuskezelésnek, mint tudásnak, képességnek a hiánya. Mivel pedig nem tudunk szépen konfliktust kezelni, belemegyünk pl. az alakoskodásba, a szükségtelen kellemetlenségekbe, a magunkra erőltetett politikai korrektségbe vagy az álságos vetítésbe.

A tudatosság egy fajta hozzáférési képesség az információs térhez, melyben vannak a bizonyítékon alapuló információk (látható), és az érzeten, megfigyelésen alapuló, valamint az intuitívan megjelenő információk (láthatatlan). Ha ezt jól csináljuk, ez a tér, és vele együtt az elérhető információk mennyisége is folyamatosan nő. A tudatosság tehát ezen információs halmazban való létezés, és az információk felhasználásának a módja. Mondhatnánk, hogy egy fajta működési dinamika, hétköznapi nyelven egy létforma, ami mögött szándékosság és egy racionalizálható folyamat húzódik meg. Az alapfeltétele az őszinteség és az éber figyelem. Nem kell mindenki felé, de önmagunk felé kötelező. A tudatosság, mint létforma határvonalat teremt az emberek között, mert tapasztalat és megélés alapú. Aki éli az érzi és érti. 

A tudatosság, mint folyamat

Nagyon profánul körbe fogalmazva, folyamat szinten a tudatosság az, amikor az intuíciókat és a tudatalatti mély információnkat (érzeteket) átküldjük az agyunkon és az ego szűrőnkön, mint egy kétlépcsős jóváhagyáson. Összevetjük a már ismert és tárolt információkkal és összefüggéseket, hidakat képezünk a pontosabb megértéshez. A megértés által pedig döntéseket hozunk, amikért felelősséget tudunk vállalni.

Ugyanakkor az információkat képesnek kell lenni beengedni, vagyis semmit nem kizárni belső elképzelések és narratívák vagy külső befolyásolás mentén. Az információ feldolgozását az agy végzi, ami pedig tudjuk, hogy korlátos. Ezekért van az, hogy dolgokat egyszerűen figyelmen kívül hagyunk, elutasítunk, vagy észre sem veszünk. 

A tudatosság maga egy két szereplős modell. Az „én” és a „többiek”. A dinamikában folyamatos szkennelése és értelmezése történik a két szereplőnek és a közöttük lévő interakcióknak. Az interakciók irányokban értelmezhetők: A motivátorok (mi igen és mi nem), illetve a megvalósult helyzetek és események (melyek mellett ott vannak azok is, amelyek nem következtek be). Érezzük, hogy egyre több dimenziót kap ez az információs tér.

Mindezek mentén már nem függetlenítjük magunkat a velünk történő eseményektől, sem a saját gondolatainktól. Meglátjuk és már értjük azt, hogy minden, ami velünk történik, az belőlünk fakad és okozói vagyunk (különben nem kellett volna részt venni bennük). Az interakcióink és a helyzeteink során különbséget tudunk tenni, hogy mi az, ami rólunk szól és mi az, ami nem. Vagyis felismerjük és helyesen pozícionáljuk a felelősségeket. Ami a miénk azt elvisszük (ha kell, számonkéréssel, de nem önbántalmazással, vagyis egy egészséges mértékű önreflexióval), ami nem, azt ott hagyjuk (és elfogadjuk, ami néha a legnehezebb), mint egy határt is húzva az „én” és a „többiek” között. Amikor pedig egy helyzet látszólagosan kedvezőtlen irányba megy, annak kihangsúlyozzuk a visszaható összefüggéseit és értelmét, ami során pedig egyszerűen csak önmagunkat tanítjuk. Ennek az összefüggésnek a segítségével eltűnik a helyzeteknek a duális megítélése, véleményezése (jó, rossz), hiszen a megértés (az információk feldolgozása és az oksági láncolatban rejlő magyarázatok összessége) magában kizárja a véleményformálást. 

A legnagyobb önszabotázs magunkkal szembe menni (mert félünk, mert bár nem jó, de megelégszünk a hamis biztonsággal). A megoldás az, ha engedjük magunknak azt, hogy ami mélyről hajt minket, vagy intuitíven beugrik teret kapjon, még akkor is, ha nem tudunk rá tervezni és nem látjuk hová fut majd ki. A legjobb példák erre a sikeres vállalkozók. Mindegyikben közös az egy belső hajtóerő, ami átemeli őket a kihívásokon. Mert bár az ego termeli a kontroll elvesztésétől való a félelem érzetet és óvatosságra int, az agy már szavazott kreditet a mélység erejének. Tehát 49% félelem (ego) – 51% bizalom (agy) már egy tudatossági szint, amiben ott rejlik a bátorság felvállalni magunkat, azaz engedni az áramlást, és az óvatosság a helyes kivitelezéshez. Ezért mondja mindenki azt, hogy az egot csillapítani kell, mert félelem termelés szabotál.

Hogyan működnek a tudatosság résztvevői az „én”-ben?

      Az AGY– a racionalitás (logika, rendszerezés, struktúra) adatokból és információkból történő szintézis gyártás, és egy szintézisnek a tárházban, a megfelelő helyére való behelyezés. A szintézisek mind egy mikro univerzumot tartalmaznak, amely egy komplex beszállítói lánchoz hasonlítható a fekete doboz modell segítségével. A szintézisek egyszerre tartalmazzák a múltat, a jelent és néhány lehetséges jövőt. A lehetséges jövő szintézisbe helyezve egy stratégikus szcenárió tervvel ér fel. 

     Az EGO – az ösztönös önvédelem, az ismeretlenre való reagálás képességét adja, és az elemi szintű kontroll szükséglet tulajdonosa, vagyis a biztonságért felelős részünk. Az ismeretlen pedig az, amit az agy még nem tudott struktúrába vagy rendszerbe foglalni. A biztonság igény egyetlen oka az, hogy testünk van, ami elhatárol minket embereket egymástól. Energetikai értelemben egy ember egy önálló energia halmazként értelmezhető, és egymással összekapcsolódva képezünk egy közös energia teret. Mint egy hőtérképet kell elképzelni. De a test határokat húz, az ego pedig védi a határait, ezért a biztonság igény eredendő és elemi. Ha nem is látjuk, de megértjük az energetikai tér létezését, belátjuk, hogy a biztonság igény illúzió, a test pedig nem egy akadály határ. Megfigyelhető az, hogy az ego az érzelmeinkkel dolgozik. Érezzük a sértettséget, a félelmet, a dühöt és hasonlók. Ezeken az érzelmeken keresztül pedig biztosítja a „védelem határait”.

Az ismert és elfogadott definíciókon felül a megértésem és megtapasztalásaim alapján, a szintézis nem más, mint az agy befogadó képességére derivált tudati térből származó információk közötti összefüggések megértése. Annak, aki érti az agy korlátjait, és esetleg tudattalanul is, de felfogja a teret, abban létezik egy alázatosnak látszó önbizalom hiány vagy általános bizonytalanság érzet a saját állításaival szemben. Van az a mondás, hogy az a tudás, amikor meglátjuk azt, hogy mennyi mindent nem tudunk. Ez a paradox állapot egy zavart kelthet a mindennapos interakcióink során. Kimondottan akkor, ha épp egy megmérettetés helyzetben vagyunk, mint egy állásinterjú, vagy vizsga. Ugyanakkor, ha átmentünk ezen az agy és ego által kontrollált állapoton, akkor az érzet kitámaszt, és egy megengedő magabiztosságot ad.

      Az ÉRZET („nem tudom, hogy honnan, de vitán felül tudom és kész”) – az a legerősebb iránytű, ami mindig a konkrét és jó irányt mutatja mégsem bízunk benne rendesen. Bár nem tekinthető tudományos szakirodalomnak, a Karib tenger kalózaiból lehet megérteni pontosan, mi az iránytű. Az iránytű egy mágneses eszköz, ami nem a föld mágneses mezőjére van kalibrálva, hanem az emberére. A legnagyobb emberi mágneses erő a „vágyból” ered. De mivel ilyen eszköz nincs a valóságban, marad az érzet és az annak szavazott bizalom kreditek, aminek a feltétele jelenleg még a bátorság. Manapság a legkomolyabb probléma ezzel az iránytűvel az, hogy nincs mögötte adat, ezért a jelen kor tendenciái egyre erősebb korlátokat állítanak az adatokhoz való határtalan ragaszkodás által. Az érzet a testen keresztül hívja fel a figyelmet magára (gyomor ideg, heves szívverés, mellkas szorítás, hirtelen fejfájás, egyéb). Ha sokáig figyelmen kívül hagyjuk, akkor betegség formájában. Ahol ezeket a jeleket, betegségeket figyelmen kívül hagyunk, ott a technikailag egy komplett disszonanciát hozunk létre magunkban és ezáltal a környezetünkben. Az elsődleges cél figyelni erre az iránytűre.

Mi lehet magyarázat ennek az iránytűnek a hibátlanságára? Sem a 19. sem a 20. században nem állt annyi adat a rendelkezésre, mint manapság, és mégis létrejöttek a történelmi jelentőségű nagyvállalatok, márkák, melyek ma is prosperálnak a jelenkor adottságaihoz alkalmazkodva.