Benne van a kifejezésben.
Egyszerűen megengedni neki, hogy legyen úgy, ahogy neki kényelmes. A béke egy olyan mozgástér, amiben tudunk magunkkal kapcsolódni. Amikor valakit béké(be)n hagyunk, teret és időt adunk neki önmagával kapcsolódni. És ezt azért nem szeretjük gyakorolni, mert ilyenkor a másik által kizárva érezzük magunkat. Ne már… Kivel is van baj pontosan?
Önmagunkon keresztül megértjük azt, hogy
A saját, vagy énidő mindig az az idő, amit önmagunkkal töltünk el, és azt csinálunk közben, ami jön. Áramlunk önmagunkkal. Azért annyira értékes, mert ritkán engedjük meg magunknak. És azért esik jól, mert teljesen harmonizál önmagunkkal.. Mi történik akkor, amikor már tartósan a saját időnkkel áramlunk együtt?
Ekkor visszakaptuk az idő fölötti uralmat, amit kineveltek belőlünk és elvesztettünk.
Attól függ, hogy a küszöb melyik oldalán vagyunk.
Ez a különbség a minőségváltásból fakad. A minőség nem egy tudományos, társadalmi vagy gazdasági kifejezés, hanem tudatosság és az élet maga. Sajnos csak visszafelé látható a különbség, előre haladva nem.
Az a nevünk, ami kötelez minket arra, hogy legyünk Önmagunk, és amely idegrendszeri szinten van kódolva belénk egész életünkre
A macskámon látom, hogy nevezhetem őt bárhogy. Amikor a nevén szólítom, az járja át az idegrendrszerét és azzal érzi a legmélyebben a szeretetemet. Ez az emberre is igaz. A nevünk az egyetlen, amit bárhol, bármikor meghallunk
A fejlődést mindig két szereplő segíti: A külvilág válasza ránk, és mi a saját szavaink, megnyilvánulásaink által. Ha meghalljuk azt, amit kimondunk másnak, hihetetlen sok információt szerzünk Önmagunkról. Meghalljuk azt,
Ahol nem figyelünk magunkra, ott van ok kételkedni Önmagunkban. A lineáris működés alapelve csak horizontálisan és szemmagasságban engedi a megértést, ami az örök hiányt tartja fenn
A kozmikus renddel három féleképpen lehet együttműködni:
Hogyan? Nem tudom. A rend része az is, hogy mindenki a saját sávjában, csak megéli azt, ahova tartozik
A rend mutatott rá a disszonanciára, ami most tetőzik a jelenben. Tehát mi, akik még kevesen vagyunk indítottuk be a változást, azzal, hogy létezünk és láthatóvá váltunk 🙂 Viszont meg kell várnunk, amíg a világ utól ér minket.
A két „pólus” együtt kell a változáshoz, mint a Jin és a Jang. A csend és a semmi azért kell, hogy a zaj és a valami szembesüljön önmaga működési zavaraival, amelynek a hazugság belátása és önkéntes elengedése az eredménye
Tehát az egység nem jó és rossz, hanem az állandóság és a folyamatos mozgás feltétele
5 napja nincs mit mondanom, mert a változás történik épp. Benn vagyunk a kellős közepében. Most válik ketté az igazság (ember) a hazugságtól (ember). A csend az a pont, ahol nincs mit mondani, és nincs mit tenni, csak nézni és kivárni.
A test idegrendszeri szinten igazodik a viselkedésünkhóz. Ahol a viselkedésmintánkat megtörjük azzal, hogy
a testünk az eltérő viselkedésmintára veszélyként jelez. Gyomor és egyéb görcsökkel reagál.
Tudjuk, hogy végre jól csináltuk, és mindig így kellett volna, mert végre önazonosan viselkedünk, de a test nem ismeri még ezt az új mintázatot. Adjunk időt a testnek és az idegrendszernek átkódolódni.
Sokan azt hiszik, hogy emberek között eseményekben jön létre. A valóságban ezek a rend fizikai megnyilvánulásai. Tehát a szinkronicitás egy frekvencia, amivel a rendre lehet kapcsolódni kontroll és irányított beavatkozás nélkül.
Számmisztikailag a ma: 2025.11.02. = én önmagammal, párban egyenlő módon kapcsolódva a külvilággal, az anyagi síkon a lezáráson munkálkodva.
Ma emlékezés van a halottakra a magyarok szerint. A valóságban leltározunk. Emlékezés és takarítás
Mindenki pörög. Minden akadozik. Egyszerre gyors és végtelenül lassú. A legapróbb sikerek is határtalanul nagy teljesítménynek és előrelépésnek számítanak.
És a nap végén beleakadunk egy zenébe, ami egyszerre idézi fel a múltban megélt szeretetteljességet, a jelenkori stílusunknak megfelelő átdolgozásban.
A nap fáradtsága egy pillanat alatt elillan. Minden akkumulátornál gyorsabb töltekezést élünk meg. A határtalan boldogság átjár, amiért megéri a földi létezés. A legmagasabb és legtisztább örömlét érzést adja a tér annak, aki megengedi magának
Olyan van, hogy rendezőelv. Meg kell érteni, hogy minden nehézség arról szól, hogy
Ennek van vége. Az új minőség már él és itt van. Ennek a minőségnek mások a játékszabályai 😀 Az új minőségbe való átlépés olyan, mint egy viharkapu, vagyis minden krízis, válság, nehézség a rendezőelv dinamikája. Nem tanulni kell, hanem a helyünkre kerülni
Amikor a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy mi azokat akarjuk. Amikor a külvilág nem az elvárásaink szerint reagál és válaszol. Ez vonatkozhat
Engedjük meg, hogy szétessen a terv, a rutin, és más történjen, mint amihez ragaszkodunk
Ha kívülről rálátunk, és csak megfigyelhetjük, rendkívül izgalmas. Benne lenni a totális mentális agyrém. De mi történik ilyenkor?
Amikor mindent eltervezünk, elrendezünk, és a gépezetbe porszem kerül, amitől szó szerint minden borul. („…Mert ha nem én fogom a dolgokat, összedőlnek…”).
Ekkor vegyük észre azt, ahogy a saját kontrollunkat éppen elveszítjük. És megkezdődik a bizonytalanságban lévő biztonságos létezés. Engedjük megindulni az új létformát, mert sokkal jobb, mint a hiperkontrollált fajta.
A személy ránk mutat. Ahol mi nem ismerjük Önmagunkat. Azért kellemetlen, hogy figyeljünk fel rá. Lássunk, határokat húzzunk, de elsősorban önmagunk számára, hogy ne engedjük meg ezeket magunkkal megtörténni többé
Ez még a gravitációnál is erősebb törvény… És nincs kibúvó alóluk, nem elkerülhetők, de késleltethetők.
Kérdés: Megéri e a késleltetés és az időhúzás = az életidő elvesztegetése = a felelősségválllalás hátráltatása?
Tehát vannak olyan dolgok, amiknek meg kell történniük bármelyik utat is választjuk, ugyanoda vezetnek. Itt szorulunk be a tükör elé, ahol nincs esély elkerülni vagy nem szembenézni Önmagunkkal, vagy nem felelősséget válalni Önmagunkért
Amikor valóban tengelyben vagyunk? Érzékeljük és érezzük. De semmi kedvünk részt venni benne
Egyrészt könnyű, mert van egy olyan belső stabilitás, ami nem enged kilépni a forgásba – így nem kerülünk a sodrásba, nem ütközünk össze senkivel és lehet pihenni
Másrészt nehéz, mert végig kell nézni hideg fejjel azt, amit visz a szél. Ha van közte olyan, ami értékes, nem szabad a forgásba nyúlni, mert a lendület magával ránt
Viszont lehet kapaszkodót nyújtani annak, aki észreveszi és elfogadja
Elérkezett a káosz első intenzív hulláma. Most van lehetőség a többség számára végre látni és megérteni:
Sok a teendő, de most érzem azt, hogy mennyire megérte ezt mostanra befejezni. Létezik az integráltság (a valódi már véleges nyugalom és béke a káosz kellősközepén)
Mindennap egy belátás, egy megértés, egy következtetés, egy összegzés, egy tanulság
Mindennap egy megkönnyebbülés, mert
Innentől van okunk ünnepelni magunkat
Addig nem értjük Önmagunkat és a kapcsolatunkat a közösségeinkkel, amíg nem értjük meg azt, hogy semmit nem teszünk másokért. Mindig, és mindent Önmagunkért teszünk.
Feszültség, stressz, szorongás, nyugtalanság, szomorúság, düh, zavar…. mind mutatják azt, ahol Önmagunkkal szembe megyünk. Ahol Önmagunkkal szembemegyünk, ott a külvilággal is konfliktusba kerülünk. Annyira egyszerű.
Ezen érzések mentén akarunk megnyílvánulni őszintén, de nem engedjük meg magunknak. Félünk a külvilág véleményétől, haragjától, ellenállástól, vagy olyan elképzeléshez ragaszkodunk, ami bár nem működik, nem engedjük el
Mutatjuk magunknak az utat. Kövessük Önmagunkat, mert csak Önmagunk felé vezethet
NEM. – A legnagyobb átverés. Ha segítünk egymásnak, akkor ott
Tehát nem segítünk egymásnak, hanem együttműködünk. Építünk, megoldunk, megcsinálunk valamit, amiből mind ugyanazt vesszük ki, ahol ugyanaz az érdek, a szándék és benne van az interakcióban a tisztázott kölcsönösség
Nem vagyunk rossz emberismerők. Bizalmat adtunk azoknak is, akik kicsalták belőlünk. Nem tettünk különbésget ember és ember között.
A mi felnőtté válásunk az, hogy megtanuljuk felismerni a hazugságot, és nem engedjük közel magunkhoz
Engedjük magunknak meg felépíteni az önbecsülésünket
Amikor zajlik a tisztulás, az jellemzően konfliktus. Ekkor húzzuk meg a határainkat tisztán – ezért van okunk örülni a konfliktusnak, mert Önmagunkért teszünk, saját erőnkből. Vagyis láthatóvá válik Önmagunk számára is, hogy kik/mik is vagyunk
Az egyensúlyi rendeződés törvényszerűsége miatt a konfliktusok segítenek minket a kollektív szintű helyünkre, ahol a létezés (az életünk) a legkényelmesbb és legkönnyebb
Szóval engedjük meg a konfliktust. Vizsgáljuk, lássunk, értsünk, hasznosítsuk. Tisztuljon a kép és engedjük, hogy megtörténjen az, ami utána jön. Ne akadályozzuk a jót
Eljött az ideje annak, hogy
Hagyjuk a dolgokat megtörténni. Álljunk bele abba, ami a dolgunk, és álljunk hátra attól, ami nem.
Nincs tovább 🙂
Örömlétben létezni, szilárdan önmagunkban állni, önmagunkra támaszkodni a legfelemelőbb. A legnagyobb szabadság, miközben körülöttünk dolgozik a káosz. Ha ezt tudjuk, akkor megerősödtünk, megtaláltuk önmagunkat, és a helyünkön vagyunk. Jöhet bármi, nekünk már nem árthat
Az ősz mindig az aratás szimbóluma is. De ez az év jelentőségteljesebb, mint a korábbiak. Itt az ideje beleállni Önmagunkba. Akik vagyunk
És ezt tényleg csak a szív tudja megmutatni. Ahol még nem értjük, vagy rosszul használjuk Önmagunkat, ott kerülünk konfliktusba.
Mielőtt megértünk, elemeznünk kell
Ha jól csináltuk, akkor érezzük és látjuk. A lession lerned, mint összegzés egyben az új működés szabályainak is a deklarátuma. Vagyis az átmenetben látjuk azt, akik voltunk (torzítottan), még rázzuk le a maradványokat, de már látjuk azt akik leszünk (tisztán).
A lession learned megmutatja a helyünket és az egyensúlyban maradás módját. Azt a pozíciót, amiben a legjobban, elégedettség maximalizálva élhetjük meg az életünket. Aminek a végén mosolyogva azt mondhatjuk, hogy „jó kis kaland volt”
És ez van. Amikor találkozunk azokkal, akikre azért nézünk fel, mert látjuk bennük azt ahol megfejlődték Önmagukat. Bizonyítják nekünk Önmagunk valóságát
Amit érzünk a találkozáskor: Megtiszteltetés. Egyszerűen megtelik a szívünk örömmel.
A találkozás visszaad Önmagunkból egy részt Önmagunknak. Ez a legnagyobb ajándék, amit kaphatunk Önmagunktól
Akinek mostanáig sikerült a rendszereit felismerni, megérteni, a rendszerhibákat meglátni, és a hozzájuk kapcsolt, és szükséges veszteségeket elfogadni, nála az archetipikus mintázatok zárása indul el. A teljes záráshoz szükséges kisebb erőpróbák, mélységek nélkül, már csak azért kellenek, hogy kristálytisztán és konkrétan rögzüljön az,
Szóval lehet végre pihenni egy kicsit, mert utána jön az új kaland, amit el sem tudunk ma még képzelni
Úgy tartjuk fenn a működésképtelen rendszereket, struktúrákat (muka, házasság, barátság, egyéb), hogy nem engedjük meg a rendszerszintű hibát látszani. Menteni akarjuk a rendszerhibából származó veszteségeket, mert sokat tettünk a fenntartásába.
Engedjünk el a vesztes-vesztes játszmát és hozzunk inkább létre egy minőségében jobbat, tartósabbat
Honnan tudjuk hogy lezártuk a sérülékenységünket okozó mintázatunkat?
Hogyan segít ebben a most? Sokaknál ugyanaz az érzés: „elegem van a régi körből”
Ahol a kapcsolódás nem kompatibilis (munka, házasság, barátság, egyéb) vagyis az együttműködési keret hibás, az alá-fölé rendelés paradox módon nem megoldja, hanem elrejti, megkerüli, átugorja a kompatibilitás hiányát.
A kompatibilitás hiányos kapcsolódásban muszáj valakinek meghajolni (elhazudnia magából egy darabot), és alárendelődni a konfliktus és a megoldás elkerülése érdekében. Ez az elkerülő stratégia pedig úgy működik, mint egy lefolytott kút. Túlnyomásra kitör és rombol
Tehát kompatibilis az a kapcsolódás, ahol mellérendelő az együttműködés. Ezt kell keresünk
Mert sem a szüleink, sem a tanáraink, sem senki a környezetünkben nem tudta. De ha most résen vagyunk, mindezt megtudhatjuk
Nem csak a belső vagy csak a külső a fontos. A kettőnek szinkronban kell lennie.
Értékesek és különlegesek vagyunk, amibe felnőtt módjára, kétely nélkül bele kell tudnunk állni, és tartással, egyenes háttal viselni, működtetni kell
De felfogjuk a saját szavaink mélységét?
*Halljuk meg a saját szavainkat, amikor Önmagunkról beszélünk, mert ezzel formáljuk az életünk minőségét. Megtapasztaljuk azt a minőséget, amivel azonosítjuk magunkat (túlélő, magányos farkas, elveszett, szerencsés, kiegyensúlyozott, egész, egyéb)
Ha figyelünk az Önmagunk általi spontán szembesítésekre, segítjük magunkat az elégedettség felé.
Ez nem azt jelenti, hogy egyedül vagyunk, hanem, hogy kezdjük el Önmagunkat a helyünkön értékelni, mint az elsődleges, a legfontosabb és legértékesebb lény az életünkben – Hazugságmentesen
Örüljünk a nyuginak. Engedjük meg magunknak a nyugalmat, a csendet és a békét. Ha nem engedjük meg, akkor csak
Ráérünk valamit csinálni, DE csak, ha pihentető és feltöltő. Ha nem fáradunk el benne, még ha egész napot is igényel
Amikor azt gondoljuk, hogy valaki hazudik, vagy helytelen amit csinál, ahogy él, csak forduljunk önmagunk felé, és keressük a saját igazságainkat, hazugságainkat. Tükrök vagyunk egymásnak. A tükör a saját igazságunkra mutat rá.
Minden helyes, amit magunkért őszintén teszünk
Az Önbecsülés az, amikor
Nem kötünk kompromisszumot, nem hajlunk meg más kedvéért, nem alkuszunk, még akkor sem, ha a világnak nem tetszünk elsőre. Mert a tét nagyon magas: Önmagunk, és az életünk
Az Önmegvalósítás akkor kezdődik el, amikor a világ megtanulja, megszokja, megszereti és együttműködik vele (Önmagunkkal)
mintha egy szerettünkért tennénk, mert értékes számunkra
Szóval ha megismerjük önmagunkat, megértjük ki ő nekünk. Nem bánhatunk vele (önmagunkkal) rosszabbul, mint a legértékesebb szerettünkkel
Ehhez viszont
hanem Kérdezni folyamatosan úgy, mintha ma születtünk volna meg. Ha nincs kérdés, nincs válasz… Még ez a törvényszerűség is erősebb, mint a gravitáció. És csak rendszerszintről nézve lesznek a válaszok valódi igazságok. Önmagunkban ragadva csak eltévedni tudunk
Az igazság ideje már a közelben van. Látható, és érezhető. Van aki szorítást érez, van aki erőt. Mi az igazság? Az, ami ha elhangzik,
Aki ezt érzi, tudja is. Aki bátor, nem menekül, hanem szembenéz és beleáll… Önmagáért
Azt mondják, hogy az egyensúly 50-50%. = 50% önmagunkra, 50% a környezetünkre.
Ez eddig úgy nézett ki, hogy ~10% önmagunkra és ~90% a környezetünkre.
= 10% önmagunk egyensúlyára, azaz 5% belső elégedettségre való törekvés és 5% kifelé történő megnyilvánulás, érdekérvényesítéssel.
A jelenlegi időszak korrekciós kényszert erőltet ránk a valódi egyensúly érdekében
A valódi egyensúly = ~70% önmagunkra, és ~30% a környezetünkre = ~33% – ~33% – ~33%
Az a sérülékeny részünk, amiben a legnagyobb önhazugságunkat, mindent feláldozva védelmezzük. De kollektív szinten már nem tolerált a hazugság, különben nem kerekedne konfliktus bennünk vagy másokkal.
Sokunknak most minden növekedés látszólagos, és ideiglenes; Új ismeretség, új projekt, új perspektívák, új rendszerek.
Mindenki a vágya felé tart. Amitől ő boldognak és teljesnek érzi magát, vagy legalábbis egy egyensúlyibb, kielégítőbb állapotba és élet felé tart.
„Tányért pörgetünk” jelenleg a múlt és a jövő között. Figyelemmel, jelenlétettel és egy önkontrollal (nem lefolytással, hanem a fókuszhoz illeszkedő szükséges határokkal) megéljük a saját transzformációnkat. (= fizikailag leomlik a régi és épül az új struktúra)
Ez így izgalmas, és érdemes. Egyéb esetben szenvedés, érthetetlen és fájdalmas
Tehát a határhúzás nem csak lezárás, hanem fókuszváltás és más irány felé való nyitás = az életünk útjának átrajzolása. – Nem kilépünk a komfortzónánkból, hanem belépünk oda. Az átjáró pedig maga a fókuszváltás, ahol átlépünk egy másik működési mintába
Mindig ott fáj, ahol hazudunk önmagunknak. Ez egy jó irányjelző lenne, ha tudnánk, hogy az
Ezért kevesen éljük meg boldogan önmagunkat, mert nem tudjuk, hogy a fájdalmat nem eltagadni, elutasítani, elfedni kell, hanem a saját igazságunkat kutatni benne. Bátornak lenni meglátni, elismerni és elfogani
Sok a „szakértő támogató”, a „barát” és a „megmondó”, aki nem az igazságot segít feltárni bennünk, hanem elterel azzal, amit hallani akarunk, vagy amiben ők hisznek
A fenntartható és időtálló kapcsolódás, nem a túlélést vagy az érzelmi intenzitást erőltet, hanem a kölcsönös autonómián és tiszteleten alapul. (Ahogy Bhavi ezt már tudta)
Az emberi párképződés funkcionális logika szerint történik. Egy funkció menti összerezgésre:
Ha azt mondjuk a funkcióra, hogy „szerelem”, torzítjuk a kapcsolódást. Bonyodalmat, konflkutust, felszültséget teremtünk, mert nem értjükl a küldetést és annak a végességét
Az én rendszeremben én írom az érvényes szabályokat
egyszerűen érezzük, és amúgy nincs rá más kifejezésünk. innentő a kihívás újrakezdődik
Az önmagunkból eredő vonzás-taszítás dinamikánkból tudjuk, hogy haladunk a helyünkre
Amikor hagyjuk, hogy megtörténjen
Amikor a mind ebbe szándékot + jelenlétet = erőt teszünk
A kapcsolatainkban működő vonzás-taszítás dinamikánkból tudjuk, hogy haladunk a helyünkre
A hazugság és az igazság kioltja egymást, eredményül pedig marad a kétség
A feladat az, hogy megtörjük ezt a tradíciót a saját életünkben, hogy végre elkezdjünk valódi értékeket teremteni és megélni benne
Őszinteségen, jelenléten, belső tartáson fejlődik ki önmagunkban. Csak sugárzik belőlünk, és hat a külvilága
hanem egy magas szintű rendszer, ami alkalmazkodik az inspiráció hullámaihoz. Azt mondják, hogy
A feladat szép 🙂 Engedjük, hogy a dolgok megtörténjenek
Ne fékezzük kontrollal a változást ott, ahol a feszültség mértéke már megkívánja, mert ami nem hajlik, az törik
A jelenben való létezés nem más, mint a jövő tehermentesítése – Ahol a belső világunk összhangban van a külső világgal, ott az impulzus feldolgozás azonnali
