Beszéltünk a tudatosságról, mint az új minőség kapujáról, és arról, hogy hogyan is lehet vele együttműködni. Most megnézzük menedzsment analógiásan is a további megértés érdekében

A tudati tér menedzsment analógiákkal

      Maslow féle szükségletek és motivátorok – Az élet alapvető célja az önmegvalósítás. A ma legnagyobb kihívása az, hogy a célokat és irányokat, elsősorban számokban és sikerességi mutatókban mérve definiáljuk. Ráadásul mindent azonnal akarunk, mint egy 5 éves kisgyerek. Ez egy fajta belénk nevelt belső elfogadás, elköteleződés, éretlenség és téves önazonosság a külső értékekre hangolva. Érezzük, hogy ez nem annyira jó a hétköznapokban nekünk, de csináljuk. Az információs térben nincs mérték, csak minőség van. 

Ma az egyik legnagyobb kihívás azt megfogalmazni, hogy mire vágyunk. Pozícióra, számokban kifejezhető célokra deriváljuk a vágyainkat, nem pedig minőségeket fogalmazunk meg. Ezzel a megközelítéssel pedig kizárjuk a valódi lehetőségeket. A céljaink és irányaink akkor válnak láthatóvá, ha valóban ismerjük az értékeinket, vagyis megismertük a saját minőségi követelményeinket lefüggetlenítve a külső értékektől. Amikor az érétkeink megvannak, egy fajta küldetés tudat formálódik meg, melyhez a lehetőségek segítenek azt megvalósítani. Pontosan úgy, ahogy egy sikeres vállalkozó létrehozza a sikeres vállalatát. Összesen: csak kérdezzük meg magunktól, hogy Mire vágyunk? = Mi értékes számunkra? = Milyen értékhalmaz vagyunk mi magunk? 

      LEAN menedzsment – Az elsődleges alapköve a LEAN-nek az, hogy ha nincs értelmes válasz arra a kérdésre, hogy Miért?, akkor az nem kell.  Ha a válasz nincs szinkronban az érzettel, akkor olyan döntések születnek, melyek nem a legrövidebb és legleanebb utat adják ki. A kacskaringósabb út váratlanságokkal, szükségtelenségekkel, és esetleg veszteségekkel, legrosszabb esetben pedig megbánással is jár. A végén visszakerülünk ugyanahhoz a döntési elágazáshoz és kezdjük elölről az utat, építkezést. Ez lehet egy munka, egy szakma, egy párkapcsolat, egy pozíció, egy státusz, bármi.

     ISO megközelítés – Az irányítási rendszer szabványok szintén egy fajta tudatos menedzsmentet ajánlanak a vállalatok számára a különböző tematikák mentén, ahol a folyamatok oksági láncolatát, azokból származtatható adatokat, a működés folytonosságot a standardizálással, a humán tényezőkkel, melyeknek maguknak kell a PDCA (és a PDSA) ciklus szerint a vállalati növekedést elősegíteni. Az ISO az „Awareness” kifejezést használja, amit a magyar (lehet, hogy öntudatlanul, vagy csak praktikusan de helyesen) tudatosságként fordít. Tehát a tudatosság növekedéshez vezet (…az ISO szerint).

      Feketedoboz megközelítés – Leegyszerűsítve a tudati, vagy információs térnek két párhuzamos al-tere létezik. A bekövetkezett és a bekövetkezetlen oksági láncok egymástól jól elkülönülő tere. Folyamat szemléletben tehát az input ismert és ismertlen eshetőségeket tartalmaz, melyek között egy valószínűség alapján megvalósulás történik a feketedobozban. Ez pedig kiadja az ismert és bekövetkezett eredményt, illetve az elmulasztott eshetőségeket. A gyakorlatban a nem kívánatos ismeretlen eshetőségek csökkentése érdekében kockázat-, és hatáselemzés az ajánlás. Vagyis mindig lesz egy tér, amit ismerünk, tudunk és kontrollálunk, és lesz egy paralell tér, amit nem ismerünk és nem kontrollálunk. Szinkronicitás esetén, vagy egyszerű oksági láncolat eredményeképpen történik meg egy áthúzás az ismeretlenből az ismertbe, ami természetesen meglepetést eredményez. Ami pedig kijön outputként, az inputként szolgál a következő eseményhez egy fajta folytonosságot és oksági láncot alkotva. Tehát az információs tér egy konkrét feketedoboz modell, amelyben ott az ismert és az ismeretlen. 

      Ellátási lánc analógiás megközelítés – A beszállítói lánc maga a történelem, melynek minden esemény és eredmény outputja, ami a jelennek inputja. A beszállítói láncban való általános gondolkodás (és főleg az egy lépcsős ISO általi feketedoboz analógiás demonstráció) okán, elfelejtünk nagyobb távlatokban gondolkodni, mint pár hónap, vagyis leginkább a jelen helyzet előtti közvetlen helyzetig korlátozzuk a jelen értelmezési tartományát. Minden, ami korábban történt (években számolva), hajlamosak vagyunk elfelejteni és figyelmen kívül hagyni a jelenhez való viszonyításkor. Ezért a jelenből kivehető közvetlen outputok pontosan a felejtés okán gyakran meglepődést, szűrreális, és összefüggéstelen helyzeteket mutathatnak, kritikus esetben pedig pánikot eredményeznek egyén szinten. Mindösszesen egy áldozat helyzetbe sodródhatunk, amire látszólagosan nincs értelmes magyarázat. A lényeges kérdés itt mindig az, hogy mi mit keresünk ebben az eredményben.

A standard ellátási lánc menedzsment kritikus eleme az első beszállító, ami nem más, mint egy döntés és az abból származtatott esemény(ek) a múltban (a történelemben). És mi segíti ennek a tudati, információs térnek a tágítását a leginkább? A 5 Why és az 5W1H módszerek, amely egyrészt megmutatja a bekövetkezett esemény láncolatot, láthatóvá teszi a motivátorokat a döntések és események összefüggésében, és némi rálátást enged a nem bekövetkezett események elmulasztott eshetőségeire is, vagyis kiadódnak esetleges megoldások, másik utak.

      Stratégiai megközelítésben – Ha pedig a történelmi tér kvázi „kinyílik” beindul a stratégiában való gondolkodás és a szcenárió tervezés féleség, vagyis a jövő irányába mutató tudatossággal összehangolt döntések és következmények láthatósága. Ebben a stratégiában már megengedett a látható és a láthatatlan információ. Mindeközben pedig paralel fut egy érzet alapú megerősítés, amely a motivátorokkal összhangban kiad egy elméleti legjobb döntést, és egy legnagyobb valószínűséggel bekövetkező eseményt, eredményt. Az érzetre nincs bizonyíték, sem múltból kinyerhető adat ezért a testen keresztüli jelzőrendszer fogja validálni a döntést. 

A tudati térnek tehát van egy olyan része, amit ismerünk. A megvalósult oksági láncolatoknak további mélységet adnak a „véletlen” vagy „váratlan” tényezők összessége, amelyek tulajdonképpen csak azt jelzik, hogy mindig volt, van és lesz egy olyan információ halmaz, aminek folyamatosan a híján vagyunk ebben a térben. De a véletlenek és váratlanok is releváns része az oksági láncolatnak, csak, mint szinkronicitás értelmezhetők. Ennél fogva tulajdonképpen nem érhet minket meglepetés.

      Matematikus statisztikus szemmel – szeretjük a regressziós modelleket, melyekben képlet szinten vannak a véletlen/váratlan elemek. Szeretjük a hipotézis vizsgálatokat, szeretjük a korrelációs és kauzalitás vizsgálatokat, szeretjük a modellredukciós módszereket. Szeretjük a múltat vizsgálni és a jövőt megjósolni. Sajnos ez a tudás nem mindenki számára vágyott, ezért a többségünknek nehéz a mindennapos működésbe beültetni ezt a gondolkozásmódot.

Mindösszesen és elvontságában, ezeket összességében tudjuk, de a saját működésünket nem ennek a dinamikának a figyelembevételével vezéreljük. A tudatosság tehát nem más, mint ennek a dinamikának a mindennapos rutinba történő alkalmazása, ami csak a jelenre történő fókusszal valósítható meg.

Hogyan érinti ez a vállalatot?

„…A cég fejlődését a cégvezető fejlődése határozza meg…” (Krausz Zoltán, 2025.05.03)

Belső feszültség: Az a helyzet, hogy az első tévedés az, amikor ezt a tudatosság megnyílás jelenséget vezetői magányként azonosítjuk. Ez a megnyílás egy önálló út, ahol nem magányosak vagyunk, hanem egyedül. Ha ez másképp lenne, az lenne a világ legnagyobb baklövése. Viszont ezt az egyedüllétet nem akarjuk megengedni, mert nem tudjuk kontrollálni és nem tudjuk, hogy meddig tart és, hogy hová fut ki. Ettől pedig félelmetes, mert ismertlen terep. Az agy nem tudja értelmezni és rendezni ezt a fajta információt, mi pedig nem is akarunk időt adni ennek a folyamatnak, mert egyszerűen nem látjuk meg az összefüggéseket, ezért úgy vesszük, hogy nincsenek. Az ego pedig üvölti a félelemet ebben a bizonytalan és látszólag összefüggéstelen térben, és minden idegszálunkat a védelemre összpontosítja, ami szorongáshoz vezet. Folyamatosan a látható, adatokon alapuló tényekre erőszakolja a fókuszunkat és minél inkább nem működik annál erőszakosabban végzi a védelmet. Az érzet pedig kitör a testben és megjelenik betegség (vérnyomás, ízületi fájdalom, influenza, szív probléma, akármi) formájában, hogy féket tegyen az agy és az ego ámokfutásának. A szorongás bénító ereje rejtőzködésbe vezet és maszkolásba, ami mentén azt vetítjük kifelé, hogy minen rendben, mert azt hisszük, hogy ezt az átalakulást csak mi éljük át, és senki nem érti meg. A maszkolás pedig nem más, mint hazugság, és a környezetünk iránti tisztelet és bizalom teljes hiánya. Végül: vezetőként gyakran összekeverjük a felelősséget a szülő szereppel…

Kapcsolati kauzalitás: Az én hangulatom és belső feszültségem érzékelhető a már említett energetikai kapcsolódás által. A magányba fordulásom, a tehetetlenségem és a látszólagos „minden szuper rendben” maszkolásom az embereim felé tovább fokozzák a belső feszültségemet. Ezzel akaratlanul is megfeszítem a környezetemet, akik teljes értetlenségben a magukénak tekintik ezt a feszültséget. Ezzel a feszültséggel pedig egyszerűen megmérgezem a saját vállalatomat és én magam hozom létre a toxikus munkahelyi légkört. Ha pedig álságos is vagyok, akkor kihúzok a rendszeremből pár embert, akik ellenállnak ennek az öntudatlan játszmának, és megteszem őket a toxikus környezet bűnbakjának. Vezetőként valahogy elfelejtődik a halat a fejével… Azt is elfelejtjük, hogy amekkora erő van bennünk az építéshez, pont akkora van a romboláshoz is. 

Nem számít a beosztásunk, mert az egy szerep. Annak a világnak a minőségi kritériumait érdemes keresni, amelyben szeretnénk élni. A minőségi kritériumok nem számszaki derivátumok, hanem érzéshez kötött jellemzők. A cél minden esetben az önmegvalósítás, bármilyen szerep is társul hozzá. Bármelyik sikeres vállalatvezetőt hallgatjuk, mindegyik gyerek korától tudta, hogy mit akar. De egyik interjúban sem hallottam soha számokat, pozíciókat, vagy bármilyen keretező, korlátozó célt. 

Mindez a multikra nem igaz. Ugyanis a multik a homogenitásra és a jelenlét néküliségre törekszenek. Tehát ahol a minőség szétválik, az értendő a vállalati kultúrákra és a bennük lévő emberek minőségére: A kontraszt kedvéért, íme néhány multi minőség jellemző:  

• szűk, hierarchikus, nem tükröz, nem vár el érzelmi bátorságot,
• elidegenít, standardizál,
• kiéget és tárgyiasít,
• és elzárja az embert a saját reflektív tudatától.

Ez eleinte „komfortos” lehet annak, aki mindig is menekült az önismerettől — mert senki nem vár tőle valódi jelenlétet.
De hosszú távon ez a dolog nem megúszáshoz, hanem egyfajta belső pusztuláshoz vezet. Mindeazonáltal pedig be kell látni, hogy erre is szükség van, ezért a pálcatörés értelmezhetetlen. De a választás a miénk.

Végül, honnan tudjuk, hogy ott vagyunk?

Ha ott vagyunk, akkor ez már nem merül fel kérdésként, mert éljük. De ha tudni akarjuk hova lehet kikötni, és hogyan lehet a tudatos létezést elérni, íme néhány támpont: Aki tudatossággal él

• Nem fél semmitől, mert tudja, hogy minden, ami vele történik az ő érdekében történik
• Nem polarizálja a dolgokat jó vagy rossz irányba, mert tudja, hogy információ csökkentő erővel bír a polarizálás
• Nem határolja el, uralja le a megérzéseit, hanem iránytűként használja
• Nem ignorálja a test jelzéseit, hanem azonosítja ezen jelzések jelentését és figyeli a helyzetekben
• Nem hisz el mindent addig, amíg érzet szinten nincs visszaigazolás, még akkor sem, ha tényeket mutatnak neki (Churchil és az adatok mágiája…)
• Nem csak megéli a kellemetlenségeket, kihívásokat, szerencsétlenségeket, hanem önreflektíven vizsgálja az önszabotör mintáit, és hagyja magát tanítani önmaga által
• Nem csak másokkal próbál meg szépen bánni, hanem magával is ugyanazzal a gondoskodással viseltetik
• Nem okolja a környezetet, ha az nem bánik jól vele, hanem meglátja benne a tükröt és megérti a saját akcióját, amire reakció a válasz
• Nem keres társakat önmaga igazolására, hanem fel meri vállalni az egyedüllétet, és hajlandó beleengedni magát egy időtlen csendbe, ahol átrendezi a saját világát
• Nem sürgeti az időt, a megoldást és a változást, hanem megfigyel, és meglátja az időben rejlő lehetőségeket
• Nem áll ellen a mélységeknek kényszerű cselekvéssel, hanem megengedi magának megélni azokat
• Nem akarja folyamatosan „hasznosan” töltenin az időt, mert tudja, hogy minden idő hasznos és a „semmi” is tele van információval
• Nem bántalmazza magát hibáztatással, okolással, degradáló minősítőkkel, és nem bünteti meg magát, hanem megértő figyelemmel és türelemmel (akár a gyerekével) formálódik az önazonossága felé
• Nem folytja le szerekkel az érzéseit, és nem akar erősnek látszani a környezetében, hanem értő türelemmel megengedi magának az áramlást
• Nem tartja távol magától önmagát, hanem törekszik egy valós (nem túlzó semmilyen irányban) önkép kialakítására
• Nem ébred bűntudat benne, ha időt igényel és szán magára, mert tudja, hogy időre és csendre van szükség a belső rendeződéshez
• Nem akar magán kívül senkiért felelősséget vállalni, mert érti, hogy mindenki egy külön világ (ez alól kivétel a szülő gyerek kapcsolat de/és csak korlátozott ideig)
• Nem akar senkit és semmit kontrollálni (befolyásolni, manipulálni), mert tudja, hogy az félelem alapú és a félelem szabotőr. Helyette inkább megengedő
• Nem érez késztetést hazudni és vetíteni, mert tudja, hogy az egy tudattalan önvédelmi mechanizmus, amire a valóságban nincs szükség
• Nem hatalmat keres, hanem együttműködést
• Nem mértékhez és mennyiséghez igazodik, hanem minőséghez
• Több most nem jut eszembe….

És mi lesz az új minta?

Feszültség ≠ kudarc, hanem: belső szünetjel
Megtorpanás ≠ elakadás, hanem: késleltetett beérés
Kétség ≠ gyengeség, hanem: önazonosság előtti zaj

Nem a rendszer rángat, hanem a Te ritmusodban halad

Sok sikert ezen az úton, és ne felejtsd el: Kegyetlen sokan vagyunk ebben a folyamatban, de a munkát egyedül kell elvégezni